3. nap a naplómban

Január 6.
Első nap a suliban. Nem is tudom, hogy vártam-e vagy inkább csak a pokolba kívántam az egészet. Talán egy kicsit mindkettő. Mivel tegnap délután 4-kor keltem, nem igazán tudtam elaludni este. Aztán olyan 2 körül 4-5 óra forgolódás, filmnézés, könyvolvasás (szemeim fárasztása érdekében) után sikerült végre álomba merülnöm. Ezzel szemben meglepő módon 6-kor úgy pattant ki a szemem, mintha már vagy egy hete aludnék. Valószínűleg ez az energia még a szünetes kipihentségemnek köszönhető és az igen közeli jövőben búcsút inthetek neki, de hát amíg van, kihasználom. Így kimásztam az ágyból, csináltam magamnak és anyunak egy-egy nagy bögre kávét, bevittem neki az övét, hogy azzal ébresszem fel, majd visszamentem a szobámba, bedőltem még egy kicsit az ágyamba és élveztem a kávém finom ízét. Idő volt, lassan fel kellett kelnem és el kellett kezdenem készülni. Kimásztam a hívogatóan meleg ágyamból, hűvös volt a szobámban. Mindig hidegben alszom, valahogy szeretem az érzést amikor a szobában hideg van, bent a takaró alatt meg finom meleg. Olyan ez mint valami egyéni "védőfal", ami megvéd a rossztól (azaz a hidegtől... ).
Alter suli = fura szokások, mint például, hogy január 6.-án rendszerint az egész suli útra kel és kirándul egy nagyot. Szerencsére mi ezt idén kivételesen megúsztuk ugyanis szombaton lesz osztály fellépésünk, amire még bőven nem árt próbálnunk, így mi ma kirándulás helyett a suliban maradtunk és 5 órán át gyakoroltunk. Mivel egész nap csak próbák voltak, lazára vettem az öltözködést, egy feszes, világos farmert választottam, hozzá egy egyszerű bő szabású szürke pólóval, ami láttatni engedi az egyik vállam. Azért a táskámba még bedobtam egy barackszínű feszes toppot, tekintve, hogy a táncok közben bizony hajolgatni is kell és bár biztos lett volna akinek tetszik a kibukkanó mellem, én nem kívántam ezzel boldogítani kanos osztálytársaimat. Sminkemet most se vittem túlzásba, egy kis alapozó segítségével megpróbáltam eltüntetni a karikáimat, fekete szemceruzával kihúztam a felső vízvonalaimat meg az alsók külső felét, még egy kis világos szemhéjpúder, gyors szempilla-spirálozás, labbelo és kész is voltam. Viszonylag elégetten néztem a végeredményt, majd gyorsan fogat mostam, eltettem a kajám és már indulhattunk is. Beültem anyu mellé a kocsiba, aki az első napra való tekintettel eldobott a suliig. Kipattantam a kocsiból és már indultam is be. Januárhoz képest nagyon jó idő volt, be se kellett húznom a kabátom. Felmentem a már unalomig koptatott lépcsőkön és beléptem az osztályomba, ahol szokás szerint káosz tombolt. Köszöntem a rég nem látott arcoknak, majd oda mentem Billhez, akit bár eddig nem említettem, lényegében ő is olyan nekem mint egy tesó.
-Csáó! -öleltem meg.
-Szia -ölelt vissza mosolyogva. -Ügye jól gondolom, hogy te most ki szeretnél jönni velem a boltba?
Ránéztem az órára: 7:53. Hát... necc, de végül is legfeljebb kések pár percet, az még belefér. Úgyis Stew-el vagyunk, ő meg kétlem, hogy beírná.
*Stew= ofő. Nem egy idegbajos forma, kevés nála nyugodtabb és flegmább embert ismerek. Ja egyébként mi minden tanárunkat a keresztnevén szólítunk.*
-Menjünk, csak felveszem gyors a kabátom -adtam meg magam.
-Ok, de még kell találnom valakit aki vesz nekem csokit.
*Oké ez furán hangzik, ki ne tudna csokit venni? Csak hogy mi még egy régi megszokás miatt a cigit hívjuk így, különösképp ha épp a suliban vagyunk.*
-Greg már biztos itt van, felhívjam? -kérdeztem.
-Ja az jó lenne.
Igazam volt Gregék már itt voltak és a sulival szembeni placcunkon cigiztek. Mi is oda indultunk csak hogy útközben szembe jött velünk Little, aki pont ugyanolyan jó volt a célra, mint Greg lett volna ők meg már úgyis indultak be, szóval megkértük Little-t, hogy szerezzen nekünk cigit majd megvártuk a bolt előtt.
*Little= eggyel fölénk jár, haver. A Little csak becenév, de mindenki így hívja.*
 Megkaptuk a doboz nikotint és rágyújtottunk egy-egy szálra, majd csendben hallgattuk cigarettáink sercegését.
-Ember, rohadtul 3 perce óra van -néztem a telefonomra.
-Hagyjad már, egész nap próbálunk és Stew-el vagyunk -válaszolt unottan.
Elégtek a cigik, mi meg visszafelé indultunk. A többi osztály irigykedve nézett ránk, amiért mi kihagyhatjuk az éves szívást és a suliban próbálhatunk. Megértem! Komolyan, többször is szokott ilyen lenni egy évben, de ez a kirándulás a legnagyobb szívás az össze közül! Hideg és sár van, plusz rendszerint úszni lehet a latyakban...
A terembe érve realizáltuk, hogy nem hogy nem késtünk, de Stew még a teremben se volt. Ez egészen fél 9-ig így is maradt. Addig beszélgettem a lányokkal (Becca, Jemma, Jenny, stb), Bella is befutott, váltottunk pár szót és megbeszéltük, hogy suli után kimegyünk a kedvenc parkunkba dumálni.
Stew is megérkezett, megbeszéltük, hogy mi lesz a napi program, majd mindenki ment a dolgára. Mi a lányokkal hastáncot próbálni, a zenés csapat a számot tette össze, a maradék srác meg a teremben focizhatott, amíg nem kellett próbálniuk. A hastánc már egyre jobban ment, sőt most már mondhatnám, hogy jól ment. Ez nem mindig volt ám így, sok munkánk van benne, hogy ne úgy nézzünk ki mint egy partra vetett bálna csorda.
Feljöttek a fiúk és elkezdték próbálni az ő számukat, ami azt jelentette, hogy mi pihenhettünk. Bill szerencséjére konferálni fog, ezért neki nem kell részt venni egyik műsorban sem, tehát ő egész nap szünetelt. Leültem mellé dumálni.
-Fáradt vagyok! -indítottam beszélgetésünket.
-Kérsz? -tartotta felém a monsteres dobozt.
-Megrontasz -kortyoltam bele mosolyogva az energiaitalba.
-Nem kellek én ahhoz -nézett rám azzal a tipikus "huncut-kisfiús" mosolyával.
Nevetve boxoltam a vállába, mire ő sértődött fejet vágott, majd galád módon bökdösni kezdett.
-Jó, nem bírom, áu! Nyertél! -adtam meg magam. -Na, hogy telt a szünet? -kérdeztem a hasamat dörzsölgetve.
-Gyorsan. És kb az egyharmadára nem emlékszem.
-Szép. Bulik?
-Ahogy mondod. Tied?
-Furán! Ésszel tudom, hogy hosszú volt, mégis rövidnek tűnt, de ahogy visszagondolok vagy egy évnyi emlékem van -feleltem elgondolkozva.
Még egy darabig beszéltünk meg röhögve néztük ahogy a fiúk próbálnak egyszerre lépni, aztán...
-Emberek! Rocky! -szakította meg kegyetlenül békés pihimet Becca. Mennem kellett. Eltáncoltuk a rocky-t, de mivel az ment nem is pazaroltuk rá több időt, így most már jöhetett Bellék tánca, ami egy kortárs tánc darab, az egyik osztálytárunk zongora szerzeményére.
És ez így ment egész nap: hol ezt próbáltuk, hol azt, aztán megint ezt... fél 2-kor végeztünk. Addigre totál elfáradtam és a többi osztály is visszaért már a kirándulásról. Végig nézve mocskos ruháikon és gyűrött arcunkon egyértelművé vált, hogy a mi kis osztályunk nagyon jól járt ma.
A reggeli jó idő fokozódott, konkrétan egy vékony pulcsiban álltam a buszmegállóban. Bell-el elmentünk a kedvenc padunkra és egy napos padon ülve beszélgettünk.
-Na és mi volt a szilveszter? Mármint ez a Liam téma... jól vagy? -nézett rám barna szemeivel.
*Ő is jóban van Liammal, még rajtam keresztül haverkodtak össze régen...*
-Persze, csak fura ez az egész pengető téma -válaszoltam. -És ti, mi van Chris-szel? -tereltem a témát.
*Chris =Bell barátja, nekik is elég hosszú történetük van, amiből egy tökéletes tipik amerikai rom-komot lehetne írni, de a lényeg, hogy most együtt vannak és nagyon boldogok.
-Minden nagyon oké -mondta azon az elvékonyodott "üvölt-róla-hogy-nagyon-boldog" hangján.
-Örülök, megérdemlitek! -mondtam neki őszintén.
Még beszéltünk egy darabig majd mindketten hazaindultunk. A buszomon ülve csukott szemmel dőltem az ablaknak és zenét hallgattam. Kinyitottam a szemem egy pillanatra, hogy zenét váltsak, aztán mielőtt "vissza feküdtem" volna, megakadt a szemem négy korombeli srácon. Nem néztek ki rosszul, sőt volt köztük egy, aki eléggé tetszett. Beszélgettek, szívatták egymást, röhögtek. Tetszett a társaságuk. Észrevettek. Néha rám néztek, lehet, hogy rólam is beszéltek -nem tudom, zenét hallgattam-, bár őszintén szólva kétlem. Mosolyogva próbáltam nem őket nézni, de nem ment könnyen... Ketten közülük előbb szálltak le mint én (a helyes nem volt a leszállók között), a másik kettő viszont rendesen végigmért, amikor felálltam a számomra a végállomást jelentő megállónál. Éreztem ahogy éget a tekintettük. Leszálltam, majd mosolyogva néztem a mellettem elhaladó busz felé, ahol "A" srác mosolyogva nézett, míg a haverja integetett. Röhögve sétáltam tovább.
Olyan jó kedvem lett az egésztől, semmi komoly, de mégis feldobta a napom. Azt hiszem ez olyan volt mint a mozgólépcsős szerelmek: amikor a szemben lévő lépcsőn meglátsz egy fiút, pár másodperc erejéig beleszeretsz, aztán soha többé nem látod. Velem is ez történt, csak nem a mozgólépcsőn, hanem a buszon...