január 7.
Hirtelen pattantak ki a szemeim. Izzadtan, s reszketve feküdtem az ágyamba. Amint eszembe jutott, hogy mit is álmodtam pontosan, zokogni kezdtem. Egyszerűen nem tudtam abba hagyni. Csak ültem és levegő után kapkodtam, miközben arcomon patakokban folyt a könnyem.
Álmomban sorra haltak meg emberek, akiket szeretek. Az egyik nagymamám, a nagypapám, az unokabátyám, Tim (anyu barátja) és végül anyu. Eddig bírtam, itt riadtam fel. Életembe nem álmodtam még ilyen rosszat, sőt egyáltalán nem álmodtam még rosszat! Tudom, hogy ez furán hangzik de én kiskoromban se voltam az a rosszat álmodós típus. Leginkább semmit sem álmodtam, vagy legalábbis sose emlékeztem az álmaimra. Most meg 16 évesen ültem az ágyamban és nem tudtam abbahagyni a sírást. Amikor sikerült egy kicsit megnyugodnom, megnéztem, hogy mennyi az idő. Negyed 6-ot mutatott az óra, tehát még volt háromnegyed órám, de nem mertem vissza aludni, nehogy folytatódjon ez a rémálom és Keith is meghaljon. Felkeltem és felébresztettem anyut is. Nem értette, hogy mit akarok, majd mikor kijött a szobájából, eszembe jutott az álmom és zokogva borultam a vállára. Aggódva próbálta kitalálni, hogy mi történhetett, ezért amennyire a sírás engedte, elmondtam, hogy mit álmodtam és megkértem, hogy feküdjön mellém... Az ágyamban fekve simogatott, mire egy kicsit megnyugodtam és félelmem ellenére szundítottam egy kicsit. De nem tartott túl sokáig mert aztán kelnem kellett. Anyu csinált nekem egy kávét én meg nagy nehezen kimásztam az ágyamból és készülődni kezdtem. Ahogy azt előre sejtettem, a tegnap reggeli energiámnak már nyoma se volt, fáradtan néztem a tükörképem, ami élőzombiként nézett vissza rám. Gyorsan letusoltam, hátha az felfrissít kicsit, majd sietve némi sminket pakoltam magamra. Nagyjából ugyanúgy nézett ki mint, mint a tegnapi, csak a nyers szemhéjpor helyett most egy lilás árnyalat mellett döntöttem. Azért szeretem ezt a sminket, mert nem túl feltűnő, viszont a lila nagyon jól kiemeli zöld szemeimet. Felkaptam egy szűk világos farmer, Sissy "broken promises" pólóját, ami bár az övé, mostanában kicsit lenyúltam (örök hála érte, imádom), pulcsi, kabát, cipő és már rohantam is.
A buszon Andre-val jöttem.
*Andre= 11 éve az osztálytársam, bírom, de mint csak havert, soha semmi többet nem jelentet. Egyébként elég jól néz ki és jó fej is, tehát nincs nagy gondja a csajozással, bár azt hiszem én és az osztályba járó többi lány már csak azért se akarnánk tőle semmit, mert túl régóta ismerjük. De az alsóbb évesek jó része oda van érte...*
-Mizu? -ült le mellém.
-Hulla vagyok! -feleltem félig csukott szemmel hátradőlve székemen.
-Én is.
-Akkor mi lenne ha csak ülnénk és pihennénk? -kérdetem apró mosollyal az arcomon.
Na félreértés ne essék, ez nem bunkóság vagy koptatás volt én bírom őt tényleg csak pontosan tudom, hogy hogy ha mindketten kivagyunk, nem sok értelme van dumálni, csak felidegesítjük egymást.
-Tetszik az ötlet.
Ezután csendben ülve utaztunk. Nem túl hosszú az út, de még ez a rövid kis pihenés is nagyon jól esett.
-Van cigid? -kérdezte a suli előtti megállónál. -Kapsz cserébe kávét -üzletelt rögtön.
-Egy szálam van.
-Feló? Kapsz kávét, Nessa, kávét!!!! -győzködött.
-Nem kell a kávéd, de cigizni se akarok, tied lehet -feleltem nevetve a kis "győzködési-akcióján".
-Kajak? De jó, köszi. -örömködött.
-Cigi-tesó -mosolyogtam rá.
*Cigi-tesó= ezt még régebben találtuk ki és nagyjából annyit jelent, hogy ha valamelyikőnknek nincs cigije, a másiknak meg van, nyugodtan tarhálhatjuk egymást.*
Dupla fizikával kezdtünk, ahogy még három héten keresztül mindennap fogunk. Ez alapból para és erre még jön Smith zseniálisan fárasztó humora.
*Smith =fizika tanár, aki roppant humorosnak tartja magát, de sajnos téved.*
Hosszú volt az a másfél óra!
Ez után jött egy túlélhető angol óra, amit egy dráma követett. A dráma órák mindig viccesen telnek! Köszönhetően annak, hogy az osztály nagy része már 11 éve együtt van, nem igazán van olyan szitu, amiben kínosan éreznék magunkat egymás előtt. Már úgyis mindenki látott mindenkit mindenféle helyzetben. Pont ezért egyáltalán nem para egy dráma órán prostit játszani egy impro jelenetben (pl én ma) vagy épp egy a pulcsijába dugott kezével magának nagy hasat produkáló srác, aki vékony hangon arról ordibál, hogy ő perceken belül szülni fog. Hát igen ilyen és ehhez hasonló jelenetek tanúja lehetett aki ott volt a mai drámaórámon.
Ezek után jött egy német. Őszintén szólva rühelem a németet, valahogy taszít a nyelv, az egész hangzása olyan mintha katonák menetelnének. Blah! Viszont a tanárt nagyon bírom, ahogy mindenki más is, Rana az egyik kedvenc tanárom. Már az óra kezdete előtt elfoglaltam kedvenc helyemet az ablaknál, a radiátor mellett. Bár ez a pad az első sorban van, mégse jut rá nagy figyelem, mert valahogy pont kiesik a látószögből. Feltápászkodtam, hogy kidobjam rágóm papírját, majd mikor visszaértem az asztalom mellett állt Mike.
*Mike= ő is osztály társ, Andre legjobb haverja. Valamiért a fiúk nagyra tartják, ő afféle "vezérhím", de ne kérdezd, hogy mért! Komolyan lövésem sincs , amennyire én látom egy elveszett srác, aki az egója mögé próbálja rejteni a félelmeit, ezáltal nem kicsit van nagyra magával, plusz verseny mániás, neki csak az 1. hely jó. Mindehhez még társul egy fura stílus, ami nem is tudom egy kicsit olyan nyáladzós, de közben meg macsós próbál lenni és egyébként ez a legtöbb lánynál be is jön, de engem inkább csak kiráz tőle a hideg. Azért e mellé azért azt is be kell látnom, hogy jól néz ki: napbarnított bőr, zöld szemek, szép mosoly, világos barna-szőkés haj, széles váll, vékony csípő, bicepsz, és szép vádlik (oké, lehet,hogy kicsit fura, hogy tudom, hogy milyen a vádlija, de vádli-buzi vagyok, mindenkiét megnézem és tudom, hogy milyen), csakhogy ettől még nem lett jó arc... Érdekes, mert néha meg egész jól megférünk egymás mellett. Mondjuk úgy, hogy én legjobb tudásom szerint elhülyülök vele, ő meg nem nyaggat nagyon.*
-Nessa, ideülök melléd németre, jó?- nézett rám -szerinte- bájos tekintettel.
-Felőlem -ültem le.
-Örülhetnél jobban is -poénkodott (azért annyira nem egoista, hogy ilyeneket komolyan gondoljon, remélem legalábbis...).
-Várj egy pillanat és járok egy örömtáncot, csak még rápihenek egy kicsit -hülyültem én is.
-Öl táncot mondtál? -nézett rám pimasz vigyorral az arcán.
-Álmaidban -ez lett a végszó, ugyanis szerencsémre kezdődött az óra.
Épp valami fordítós feladat volt és egy olyan szón agyaltam, hogy hogy is van, amiről tudtam, hogy tudom, csak nem jutott eszembe. Már egy jó ideje éreztem, hogy Mike néz és igyekeztem nem foglalkozni vele, de azért ez nem ment olyan egyszerűen és itt untam meg, hogy folyamatosan méreget azzal az idétlen arckifejezésével, amit egyszerűen nem tudok hova tenni.
-Ne nézz már rám úgy, mintha hülye lennék, elég irritáló! -kértem, talán kicsit bunkón.
-Nem is úgy néztem rád, azt néztem, hogy mért ülsz folyton így - mutatott a lábaimra. Az 'így' egyébként úgy nézett ki, hogy keresztbe tettem a lábaim és a bal kezem (amelyikkel nem írtam) a két combom közé csúsztattam. -Már drámán is így ültél.
Hogy mi???? Most ez komoly? Mért érdekli, hogy hogy ülök és mért tudja, hogy hogy ültem drámán? Komoly kikészít ez az ember. És ne értsétek félre! NEM tetszem neki! Nála ez inkább csak valami fura kényszer, hogy minden lányról tudnia kell, hogy ha akarná megszerezhetné... Csakhogy engem nem izgat, nem állok be a 'Mike-funklubba'!!!
-Most komolyan azzal foglalkozol, hogy hogy ülök? -kérdeztem fáradtan és a szemeim forgatásával próbáltam még egy kis nyomatékot adni fáradt hangomnak.
-Ja, mert nem értem, hogy ez hogy lehet kényelmes.
-Kész mázli, hogy nem neked kell így ülnöd, nem? -mosolyogtam rá, aztán tovább figyeltem az órát.
Német után -amit sikeresen túléltem -jött egy ebéd szünet, ami alatt Gregékkel dumáltam, aztán egy óra próba, ahol jó gyerekhez méltóan mindent eltáncoltam, ezek után egy dupla művészet és már indulhattam is haza.
Bellával indultam, mert Chris-hez ment, aki arra lakik mint én, szóval együtt mentünk. Már a buszon ültünk, amikor egyszer csak valamelyik megállónál Andre szált fel a buszra. Meglepődve néztünk rá.
-Hát te? -kérdezte Bell.
-Megyek haza.
Oké, akkor megy haza, nem firtattuk. Bell és Andre szokás szerint szívatták egymást én meg csak bámultam ki a fejemből, nagyon fáradt voltam.
-Chris korrepetálni fog matekból -lelkendezett Bell.
-Ja, matekból, hogyne, olyant fogtok matekozni... -szívatta csípőből Andre.
Hazaérve átnéztem a fizikát, aztán összeszedtem magam és mentem anyuval moziba. Jó volt a film, csak nehezen ment a figyelés, nem vicc, hogy egy élő hulla vagyok! Hazafelé elaludtam a kocsiban és nem vagyok benne biztos, hogy ez normális... A legszebb az egészben, hogy pontosan tudom, hogy most le fogok feküdni és forgolódni fogok az ágyamban miközben olyan dolgokon agyalok, amiken nagyon nem kéne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése